"Ma kivételesen egy kis helytörténet, meg vers."

Apáthy-szikla

Lakóhelyünk egyik érdekessége a völgy fölé emelkedő dolomit rög, az - ismert botanikusból politikussá lett - Apáthy István nevét őrző szikla.

Szép kilátásáról és a körülötte elterülő természetvédelmi területről híres. (Még jégkorszaki növény is található itt!)

A lakásból pont rálátunk, ha hazafelé megyünk, gyakran rápillantunk, önkéntelenül is. Érdekes, hogy szinte mindig vannak rajta. Esőben, hidegben, viharban is. Megdöbbentő, hogy mennyire népszerű hely. A látogatók feltűnnek, nézelődnek, elmennek. Kutyával, gyerekkel. Néha magányos alakok, néha népes társaságok.

Következzék Sárközi György verse. (Szerintem nem túl ismert, nekem tetszik.)

                                             Szikla

                   Szikla vagyok, ülj rám és nézz le a mélybe, 
                   Amint én nézek le már százezer éve.
                   A táj sokszor vedlett, népek jöttek-mentek,
                   Csak én nem bontottam meg az ősi rendet.
 
                   Szelek megpofoztak, esők megvesszőztek,
                   S meg nem mozdítottak, soha le nem győztek.
                   Zord telek száz ráncot vájtak koponyámra,
                   De lágy mohok ültek minden kicsi ráncba.
 
                   Szikla vagyok, ülj rám és pihenj meg, vándor,
                   Hogyha van kenyered, vedd ki tarisznyádból,

                   Hogyha bánatod van, sírjál könnyet bőven,
                   Tűrni s megmaradni, ember, tanulj tőlem.