"Na most tessenek figyelni! Karácsony, bicikli, fokhagyma, guttáció. Van itt minden!"

Két fej

Jönnek az ünnepek, melyek nem csak vallási és családi események, hanem a gasztronómiai műremekek ideje is.
Ennek kapcsán megemlítem, hogy amíg használunk olyan kifejezéseket, hogy valami "túl sós" lett, vagy "na ez egy kicsit túl édesre sikerült", olyat hogy "hűha, ez most túl fokhagymás lett", na olyat nem. Legalább is az én baráti körömben ilyet nem hallani.
Talán egyszer...

Gábor régi biciklis társunk volt, de lassanként elmaradt. Túl sokszor álltunk meg az ő ízlésének. Mi viszont nem csak száguldottunk a kerékpárokkal. Ha egy jópofa sziklát láttunk, felmásztunk rá. Ha folyót, patakot kereszteztünk, megnéztük elmegy-e rajta a kenu vagy csak a vadvízi kajak. Azután végig egyensúlyoztunk a korláton, és folytattuk a nyargalást.
Nem hagytuk ki a várromokat, a falu múzeumokat sem. Rengeteget lehet tanulni ilyenkor, ha van szeme az embernek. Meg tanár, aki felhívja a figyelmet az érdekességekre. Nálunk ezek vannak.

A kedves blog olvasók közül például hányan tudják, mi a guttáció?
Hát ez nagyon gyenge! Tessék leülni hamar és figyelni!
A nedves élőhelyen a növény nem tud annyi nedvességet elpárologtatni, amennyit a gyökerei felszívnak a talajból. Meg kell szabadulnia a feleslegtől, ezért egyszerűen kinyomja a rostjai közül. Némi növényi fehérje is távozik ilyenkor, ez a vízzel habot alkot. Aki velünk túrázik, az tudja, hogy a rétet nem köpködték tele, amit látunk, az csupán a guttáció. Nahát.

Amikor az alábbi eset volt, akkor Gáborunk bizony még nem hiányzott egyetlen tekerésről sem.
Tavaszi nap ragyogott, megálltunk tízóraizni egy erdei útra heveredve. Az aszfalt finom meleg volt, Gábor szendvicse erős fokhagyma illatot árasztott. Útitársnőnk  (nevezzük Nyuszinak) szerette volna megkóstolni.
- Gááábor! Aaadj egy harit!
- Tessék, Nyuszi!
- Úúúúhhisten! Mennyi fokhagyma van ebben a szendvicsben?
- Két fej!
- Talán két gerezd?!
- Nem! Két fej!

"Szigorúan titkos katonai történet. Remélem már elévült..."

Azonnal gyere vissza a puskádhoz

Volt egy időszak Magyarország történelmében, amikor a Haza védelme nem volt többé megoldható Cserny László 23 éves fiatalember nélkül. Ezért felajánlották, hogy 720 napig mosnak-főznek rám és a programjaimról is gondoskodnak. Ha nem tetszik, esetleg ugyanennyi időt nehéz vasban tölthetek...

Hamar sikerült döntenem, így némi alapkiképzés után egy hegytetőre vezényeltek, ahol huszonöt fő körüli "helyőrséggel" különféle berendezéseket működtettünk. Aránylag jól éreztük magunkat, mert ha minden gép tette a dolgát, bennünket teljesen békén hagytak.

Ez a hegytető a valóságban inkább fennsík volt. Itt laktunk jó nagy bekerített telken egy barakkban. Az asztal simaságú ősgyep alatt - öt-tíz centivel - öntött betonhoz hasonló szikla.

 Na, egyszer kitalálták - ott fent - hogy nem megfelelő a védelmünk. Kiadták parancsba, hogy a terület négy sarkába ássunk "L" alakú lövész állásokat. Miután minden csákányunk szétment, hoztak légkalapácsot és azzal nagy nehezen elkészítettük az "erődöket".

A sáncok hivatalos átvételére egy rakás magas rangú érkezett, még tábornok is volt közöttük.

Nekünk ki kellett nyargalni a gödrökbe és töltetlen géppisztollyal tüzelőállást elfoglalni. A tisztek körbejártak és megtekintették az eredményt.

Miután a hátam teljesen kint volt a fedezékből, letámasztottam a fegyveremet és leültem. A "gödörparancsnok" tizedes falfehéren sziszegte:

- Te barom! Azonnal gyere vissza a puskádhoz, mert becsuknak bennünket, mint  a malacot!

Közben odaértek a szemlézők.

- Katona! Miért nincs a helyén?

- Jelentem, én meghaltam!

Alezredestől fölfelé talán már van némi humorérzék, mert a piros lampaszos mosolyogva kérdezte:

- Hogyan történt?

Elmagyaráztam, hogy a fél hátam kint van a fedezékből, semmi értelme az egésznek.

- Dehát magát szemből támadják!

- Engem igen, de a hátam mögötti hasonló állást is szemből lövik, az ottani bajtársaim feje felett elzúgó lövedékek pedig pont bennünket találnak el.

A magas rangúak összenéztek, és egy pillanatig érezni lehetett, hogy az egész jelenlévő társaság a bakáktól a tábornokig pontosan ugyanazt gondolja, hogy tényleg semmi értelme az egésznek.

Mintha megsejtettük volna, hogy a jövőben nem szemből támadó ellenséges harcosok fenyegetnek majd bennünket, hanem svájci frank alapú, ingatlan fedezetű hitelek...

"Zsidózunk, zsidózunk? Kicsit abszurd - de igaz - történet következik, ezért viccként is jó..."

Egy nő ne politizáljon

Van nekem egy barátom. Már jó régen az. Még tizenöt évesen ismerkedtünk meg és most a nyugdíj árnyékában is jóban vagyunk.
Hát, mit tagadjam, ő bizony zsidó.
(Ne gondoljunk persze pajeszos, bársony kalapos, szakállas alakra. Ha felveszi a kerékpáros szerkót, úgy néz ki, mint bárki más nemnormális bicajos..;-)
Egyszer olvastam valahol, hogy - midőn felesége be akart volna lépni a Nyilaskeresztes Pártba - Szálasi Ferenc ezt kerek-perec megtiltotta neki. (Egy nő ne politizáljon, vagy valami hasonló érvvel.)
Na ezt elmeséltem fenti barátomnak. Kíváncsi voltam, mit szól hozzá.
Elgondolkodott.
- Hát igen. Úriember volt.